28.

28. fejezet

Három héttel később...

- Choi Eun Yoo-ssi! Ez a dal remek lett! - dicsért meg a rendező. - Viszont...merre van Byun Baekhyun-ssi? Ez egy duett...

- Igen, tudom...együtt írtuk. - mondtam szomorúan. - Nem tudom mi van vele. Nem beszéltünk már egy pár hete. - a szívem összeszorult, a könnyeim pedig majd' kibuggyantak. Fájt. Iszonyatosan fájt, hogy Baekhyun nem keres. Elmondhatatlanul hiányzott, minden este sírtam egy sort miatta, sőt..még aludni se tudtam rendesen.

- Baekhyun-ahnak most jobb dolga van. - szólt közbe Kris cinikusan. - Meg fog nősülni.

- Miről beszélsz Kris? - állt mellém Luhan. - Ez még a jövő zenéje, semmi komoly... - próbált nyugtatgatni az aranyos arcú fiú. Hálás voltam neki, hogy segíteni próbál a helyzetemen, de...hiába. Ez nem egy olyan dolog, amit más megoldhat.

- Értem. Akkor hívd fel Lee SeungYub-ssit, ő biztosan elvállalja, amúgy is ő a másik megbízott a zenével.

- Oké. - hajtottam le a fejem. Igazából nem esett nehezemre felhívni a legjobb barátomat, hiszen ő volt az aki átsegített a nehéz időkön, holott tudta 'köztünk nem lehet több barátságnál', akkor is mellettem maradt.

- Itt lesz pár perc múlva, addig bemegyek a stúdióba. - még mielőtt elhagyhattam volna a termet, Luhan karon ragadott és kihúzott a terem szélébe.

- Eun Yoo-ssi... - kezdte Luhan. - Figyelj! Nem akarlak elkeseríteni, de be kell vallanom őszintén - az előbb Kris miatt hazudtam, nem szerettem volna, ha megint rajtad nevetne...- de Baekhyun-ah nagyon nincs jól. Mint egészségügyileg, mint lelkileg. Az anyja szinte megtiltja neki, hogy kitegye a lábát a házból, csak randira mehet el, azzal a gazdag csajjal, akivel össze akarják adni. Ez az egyik rossz hír... - húzta el a száját.

- Mi lehet még ennél rosszabb? - horkantam fel.

- Én beszéltem vele. - fújtatott. - Próbáltam meggyőzni, hogy küzdjön a szabadságáért és a saját akaratáért, de...huh...nem akarom ezt így kimondani, de muszáj lesz...

Eun Yoo-ssi...úgy tűnik Baekhyun-ah már lemondott rólad.

Nem hittem el az előző mondatát. Nem lehet, hogy ilyen könnyedén felad mindent! Ez nem rá vall!

- Miből gondolod? - nyeltem vissza a feltörekvő sírógörcsöt, de a könnyeim így is eleredtek.

- Nem hallgat rám. Mondtam neki, hogy vegyen erőt magán és harcoljon érted, az anyja ellen. De ...azt mondta, hogy felesleges és hogy ...nem ér ennyit. - várta a reakciómat, ami nem volt más, mint...kirohantam a teremből, egyenesen a női wc-be és azonnal hívni kezdtem Baekhyun-t.

- Idióta barom! - hisztiztem közben. - Hogy teheted ezt, hogy mondhatod ezt? - a lányok, akik benn sminkeltek, gyorsan kivonultak, látták, hogy az arcom vörösen izzik és bármelyik pillanatban felrobbanhatok. - Nem érek ennyit? - roskadtam össze, mikor a tizedik csörgésre se vette fel.

- Teljesen száműzött az életéből. - jöttem rá hirtelen. Képtelen voltam gondolkodni, vagy felállni...csak ültem és zokogtam.

Tudhattam volna, hogy ez lesz! - ütögettem a fejem. Sosem szabad egy társadalmilag nálad feljebb való srácba beleszeretni, hiszen mindig elhanyagolható leszel a többi elfoglaltsága mellett...

- Eun Yoo-ah! Kelj fel, mennünk kell énekelni! - emelt fel valaki a földről.

- Sunbae? - nyöszörögtem.

- Gyere, megmosom az arcodat, így nem mehetsz emberek közé. - húzott el a mosdóhoz.

Hagytam, hogy megmosdasson, majd letörölte zsebkendővel vizes arcomat, hajamat megigazította és rám mosolygott.

- Mindjárt jobb! - mondta kedvesen.

- Köszönöm Sunbae! - hálás voltam a támogatásáért, és sikerült erőt vennem magamon. - Össze szedtem magam, mehetünk! - fújtattam egyet és megpofoztam magam, hogy tényleg éber legyek. A sírás ráér este is... - gondoltam, majd belekaroltam SeungYub-ba és elsétáltunk a stúdióba, hogy felvegyük a musicalhez a dalokat.

- Szép munka volt gyerekek! - mosolygott elégedetten a rendező. Mikor épp megköszöntük volna a dicséretet, a telefonja csörögni kezdett.

- Most viccelsz, ugye? - kérdezte ingerülten a telefonba. - Hogy érted, hogy nem tarthatjuk meg az előadást?

SeungYubbal összenéztünk.

- Nem tehetik ezt!!! Halló? Halló? Ez letette... - vágta a földhöz a mobilját a rendező.

- Mi történt? - kérdeztem.

- Azt mondja a polgármester, hogy mások fognak fellépni, ugyanezzel a darabbal...

- Dehát..hogy lehet ugyanaz a darab? - kérdezte SeungYub.

- A musical mondanivalója lehet attól ugyanaz, hogy más a rendező. Viszont...ha nem teszünk valamit sürgősen, akkor tényleg nem tudjátok előadni a musical-t.

Nem hiszem el! Nem hiszem el, hogy ennyire szerencsétlen legyek! Miért nem jön össze nekem semmi? Már nem maradt másom! - kapaszkodtam bele SeungYub-ba.

- Eun Yoo-ah...gyere! Hazaviszlek! - karolt át sunbae.

- Rendben, menjetek most haza, késő van már. Majd értesítelek titeket, hogy sikerült-e elintézni. Nagyon remélem, hogy sikerül.

- Mi is. Viszlát tanár úr! - hajolt meg a fejével SeungYub, mivel én rajta csüngtem. - Gyere Eun Yoo-ah!

Kifelé sétáltunk az iskolából, mikor cipőkopogásra lettem figyelmes. Nem női cipő volt, ezért felnéztem. Közben SeungYub megállt és éreztem, hogy a szíve egyre hevesebben kezd el verni.

- Mi az? - néztem fel rá kótyagosan. Arckifejezése a 'mérges' legerőteljesebb változatát vette fel, keze megremegett, amivel tartott.

- Hogy van képed besétálni ide, kiskirály módjára, azok után amit tettél? - hangja mély volt, ingerült.

Most már meg kellett néznem, kihez beszél.

Baekhyun állt velünk szemben, arca szigorú volt, úgy viselkedett, mint egy öntelt üzletember, aki előtt meg kéne hajolnunk.

A szemeim azonnal elkerekedtek és könnyek kezdtek el gyűlni. Csak gyűltek és gyűltek, de senki nem szólt semmit. Végül én törtem meg a csendet és hozzábújtam SeungYub mellkasához.

- Menjünk Oppa! Fáradt vagyok! - direkt hívtam sunbae-t oppának, azt akartam, hogy Baekhyun rosszul érezze magát, de...az ő arca továbbra is rezzenéstelen maradt.

- Én is úgy gondolom. Itt rossz a levegő... - azzal elsétáltunk Baekhyun mellett.

A térdeim a kapu elhagyása után felmondták a szolgálatot, testem egészében remegés tört rám és az utca közepén hangos sírógörcsbe kezdtem.

Seungyub, ahelyett hogy felsegített volna, leguggolt mellém és simogatta a hátamat.

- Miért teszi ezt velem? - kérdeztem. - Nem tudja, hogy mennyire szeretem?! Nem számítok neki semmit? Egyáltalán... szeretett valaha???

Erre csak Baekhyun tudná megadni a választ, de...Ő nem fogja elmondani...soha...!