31.

Kötelező ezt hallgatni!!!!!!!!!!!!!!!!:)))

31. fejezet

Két héttel később...

Karácsony első napja...

Pár órával a fellépés előtt...

- Eun Yoo-ah, biztos menni fog! - mondta izgatottan Yong Hye. Végül is úgy gondoltam, felesleges tovább játszanom magam, már elegem volt az áldozat szerepéből. Megbocsátottam Yong Hye-nek és azóta - még ha már nem is olyan őszintén - de barátok maradtunk. Továbbra is vele és SeungYubbal lógtam, de nagy ritkán leültem Luhannal is beszélgetni. Meglepően kellemes volt a társasága, valahogy megnyugtatott a jelenléte. Tudtam, hogy Ő más, mint a Kilencek. 

Baekhyun-ról viszont nem mert előttem beszélni a szőke hajú, babaarcú fiú. Jobban is tette. 

- Sok sikert Eun Yoo-ah! - mosolygott rám szélesen Luhan.

Felmutattam neki a hüvelykujjamat és elmosolyodtam.

- Emberek! - tűnt fel a semmiből a rendező. Ő is nagyon izgatott volt, még a mikrofont is leejtette, mikor át akarta adni nekem.

- Eun Yoo-ssi, SeungYub-ssi...nektek a színpad szélére kell állnotok. Egyikőtök bal, a másik a jobb oldalra. 

- Rendben. - bólintottam, majd SeungYubra pillantottam, aki a mobilját babrálta. Jó lenne ha ide figyelne...! - mérgelődtem magamban.

- Mindjárt jövök... - mondta SeungYub, majd elsietett.

- Mé' most mész el?! - pufogott a rendező, de rögtön el is terelték a figyelmét az események. - Pár perc és kezdünk, legyetek ügyesek!!! - mindenki pacsizott, csak SeungYub hiányzott a sorból.

Pár perc múlva....

- Hol a fészkes fenében vagy, sunbae??? - kezdtem komolyan ideges lenni, de aztán leesett, hogy neki úgyis a másik oldalra kell állnia.

- És most fogadják nagy szeretettel az idei, külön erre a karácsonyi alkalomra készített musical-ünket!!! Kezdődjön az előadás!!! - komforáltak fel minket, majd nagy levegőt vettem és a társaimmal együtt felsétáltam a színpadra.

Beletelt pár percbe, míg feleszméltem: Nincs itt SeungYub!!! 

Idegesen birizgáltam a szoknyám szélét, közben pedig a közönséget néztem. Anyám szélesen mosolyogva figyelt, amit próbáltam viszonozni is, de csak egy apró félmosolyt sikerült kipréselnem magamból.

A kezdődal véget ért, én pedig lesiettem a színpadról. Össze-vissza kezdtem el rohangálni, SeungYubot keresve. Nem hittem el, hogy most kellett ezt művelnie!!!

Ismertem, tudtam hogy zűrös és sokszor meggondolatlan, na de hogy ennyi ember munkája a semmibe vesszen miatta...

- Eun Yoo-ssi, hol van SeungYub? - kérdezte a rendező kétségbeesetten.

- Nem tudom! - nyafogtam. - Eltűnt! 

- Oké...okéé...- nyugtatgatta inkább saját magát, mint engem. - Ha nem jön fel a betétdal kezdetekor a színpadra, melléd, akkor beküldök valaki mást...mondjuk Luhant...Ő jó lesz....oké.... - azzal el is viharzott.

- Sunbae....ha megtalállak kinyírlak... - csikorgattam a fogaimat. - Úristen...én jövök!!! - szaladtam fel, még gondolkodni sem volt időm. Én kezdem a dalt, szóval van még egy fél perce betoppanni...

Mikor kiálltam a színpad közepére és elkezdtem énekelni, a reflektorok rám világítottak, oly' annyira, hogy kénytelen voltam lehunyni a szemeimet és élveztem a dalt. Arról el is feledkeztem, hogy a partnerem nincs is fenn velem. Tovább akartam énekelni a dalt, SeungYub részét is, mikor egy férfi hang megszólalt mögülem.

Hátrakaptam a fejem és mikor megpillantottam a szívem kihagyott egy ütemet. A szám tátva maradt és levegőt is alig kaptam. 

Baekhyun sétált fel, mikrofonnal a kezében és énekelt angyali hangján. Csillogó szemeivel végig engem figyelt, majd mikor megállt mellettem megfogta a kezem.

Azt se tudtam, hirtelen, hogy mit csináljak. Szerencsére a dalnak sikerült elvonnia a figyelmemet és tovább énekeltem, teljes beleéléssel...

A tömeg őrjöngött, tapsoltak és mikor az összes színész és énekes, mindenki, aki részt vett a musicalben felsétált a színpadra és egymást átölelve énekeltünk együtt...hihetetlen boldog voltam. Ahogy elnéztem Baekhyun arcát, ő is az volt. Mikor rám nézett, szélesen elmosolyodott és huncut szemei arra mertek következtetni ...ismét a régi önmaga. 

Eltűnt a tekintetéből a komolyság, a határozottság és a félelem. Önmaga volt, a régi pajkos, kedves Byun Baekhyun.

A dalunk még sokáig ment a musical után, mindenki össze-vissza énekelt és rappelt, egymást ölelgettük és gratuláltunk a sikeres előadáshoz. 

Szédülve a boldogságtól neki is ütköztem Baekhyunnak, aki miután gratulált a Kilenceknek, felém fordult.

Egy fél percig nem szóltunk semmit, majd egyszercsak felemelte ujjaival az államat. Mély barna szemeiben elvesztem, édes arcáról pedig nem bírtam levenni a szemem. 

- Tudom, hogy nem érdemlem meg...azt sem, hogy egy színpadon álljak, itt...veled... de... - fogta magát és letérdelt elém. Mindenki előtt...a színpadon!!!!

- Baekhyun-ah... - kaptam volna utána, de ő nem engedte.

- Kérlek...könyörgöm...bocsáss meg!!!! - fogta meg a lábam. - Tudom, hogy szinte lehetetlent kérek...de...könyörgöm... - hangján hallottam, hogy szipog. 

Nem tudtam mit reagálni...nem értem magamhoz a csodálkozástól és...az örömtől.

- Sosem akartalak bántani! Esküszöm.... - szorította a lábam. - Gyáva voltam és kegyetlen. Sajnálom. 

Leguggoltam elé, mire ő felnézett rám könnyes szemekkel.

- Az vagy...gyáva és kegyetlen... - töröltem le nedves arcát, majd elmosolyodtam és örömömben én is könnyezni kezdtem. - De szeretlek...még mindig...

Arcára döbbenet ült ki, a sírás csak felerősödött, majd felhúzott magához és átölelt. 

A szívem majd' kirobbant a helyéről, az örömkönnyek csak úgy folytak le arcomról, ezzel elkenve a sminket is. De nem érdekelt. Itt volt velem..Itt van velem Baekhyun!

Baekhyun elengedett egyik kezével, majd hevesen megcsókolt, ami következtében majdnem hátra estünk, de ő szorosan tartott.

- Nagyon szeretlek... - mosolyogta a számba. - Köszönöm... - puszilta meg a homlokom. - Köszönöm, hogy vagy nekem... - ölelt meg ismét.

A háttérből kiszúrtam SeungYubot, aki kedves mosollyal az arcán minket figyelt. Akkor végre leesett, hogy miért tűnt el... Azt akarta, hogy Baekhyun lépjen fel velem, ahogy eredetileg is lett volna.

- Köszönöm... - tátogtam neki, mire egy szívecskét mutatott vissza és ő is feljött a színpadra, hogy velünk együtt énekeljen. Végre eltűntek az ellentétek, a veszekedések, mindenki egy egészet alkotott.

Akkor végre rájöttem ...a ZENE nem csak egy műfaj. Hanem egy összetartó erő is. Egy olyan megfoghatatlan dolog, amit csak a szívedben érezhetsz. Egy olyan dolog, ami szeretetet ad az embereknek. Ami összehoz embereket...

Ezt én tudom a legjobban.

Hiszen itt tartom kezemben a legértékesebb dolgot, amit a zene adott nekem........

VÉGE! :)

30.

30. fejezet

- Helyes. Menj is! - segített fel Baekhyun. Pár percig csak néztem gyönyörű arcát, ahogy rezzenéstelenül szuggerálja a mögöttünk lévő bolt kirakatát. Érzéketlennek tűnt, mégsem hittem el, hogy valóban így érez. 

- Mi történt veled? - ragadtam meg a gallérját, mire végre hajlandó volt rám nézni, de azt is csak a meglepettségtől. - Miért változtál így meg? - könyörögtem egy épkéz-láb magyarázatért, hátha ezúttal elmondja mit érez. Abban a pillanatban viszont egy fekete, nagy autó lefékezett és kiszállt belőle egy nő. Baekhyun anyja volt.

- Ezt nem hiszem el!!! - sétált felénk. - Te még mindig körülötte legyeskedsz? - kért számon hitetlenkedve, mire én elengedtem Baekhyun fehér ingjét. - Azt hittem, hogy végleg lemondásra bírtalak azzal, hogy elutasítattam a musical fellépéseiteket a karácsonyi rendezvényen. Úgy tűnik ez se elég neked?

Nem hittem a füleimnek.

- Maga miatt nem léphetünk fel? - kérdeztem remegő hangon. Mégis mit képzel magáról ez a nő? Ezek szerint akinek pénze van, az mindent megengedhet magának?

- Úgy tűnik még így se vetted a célzást... - fintorgott a nő. Rápillantottam Baekhyunra, aki lehajtott fejjel, csöndben álldogált és hallgatta a párbeszédet. Nem szólt semmit! nem védett meg, úgy mint pár hónappal ezelőtt! 

- Te tudtad ezt? - kérdeztem félve. - Azért nem jártál be a próbákra?

- Nem akar téged látni, miért nem fogod fel végre? - szólt közbe megint az anyja. - Ő nem hozzád való...

- Nem magát kérdeztem! - visítottam a nő felé. - Szóval ilyen ember vagy? - beszéltem halkan Baekhyunhoz, aki kénytelen volt a szemembe nézni, de arca nem rezdült. - Hagyod hogy parancsoljanak neked? Hagyod, hogy majdnem száz ember szorgos munkája kárba vészen? Mi lett veled Baekhyun-ah? - kérdeztem sírva.

- Fiam! Mennünk kell a rendezvényre! Szedd össze magad és menjünk! - azzal vetett rám egy utolsó grimaszt a nő, és visszasétált a kocsihoz.

- Ide figyelj! - ragadta meg két vállamat Baekhyun. Arca ingerült volt, ami megijesztett. Sosem láttam ilyennek. - Maradj távol tőlem! Ne keress, ne hiányolj...ne is gondolj rám! - rázogatott. - Ha nem akarsz tovább sérülni, menj el az iskolából is! Fogjad SeungYub-ot és menjetek el innen! Ez nem a te világod...te nem tartozol közénk... - minden egyes szava mély vágást ejtett szívemen. Olyan érzés volt, mintha nem is a szemem sírna, hanem a szívemből csorogna...a vér. 

- Menj! - lökött el magától. - Ami pedig az előadást illeti... elintézem, hogy felléphessetek. Amúgy is csak beijesztés volt, hiszen Kris hyungék is szerepelnek a darabban, nem mondhatná le anyám. Viszont cserébe azt kérem, hogy soha ne lássuk egymást újra. - szavai kemények voltak, határozottak. Komolyan gondolta... - jöttem rá.

Hirtelen nem is tudtam mit mondani, csak bólintottam és elsétáltam.

Ennyi volt. 

Ezúttal végleg le kell mondjak Baekhyunról...

- Mi a baj kislányom? Hogy nézel ki? - mért végig anyám aggódó szemekkel, amint beléptem a lakásba.

- Költözzünk el innen anya...! Könyörgöm! - estem össze a karjaiban. - Nem akarok tovább szenvedni...

- Ssss.... - ölelt meg anyám. - Ezek természetes dolgok, majd el fog múlni ...idővel... - csitítgatott. - Mindenkivel előfordul a szakítás... Túl leszel ezen is...

- Nem akarok! - nyafogtam. - Nem akarom, hogy így érjen véget...egyáltalán...nem akarom, hogy vége legyen...

- Csss....minden rendben lesz! - ringatott anyám. Pár perc múlva csak annyit érzékeltem, hogy lefektet a kanapéra és betakar, majd nyom a homlokomra egy jóéjt puszit.

Fogalmam sem volt hány órakor, de megszólalt a csengő. Félkómásan támolyogtam ki, majd kinyitottam az ajtót.

Meglepetésemre Yong Hye állt velem szemben, kisírt szemekkel. Először elfogott az együttérzés, viszont utána visszaemlékeztem arra, hogyan árult el.

- Mit keresel itt, unnie? - kérdeztem mereven.

- Eun Yoo-ah... - könnyezett. - Bocsáss meg!!! - borult a nyakamba hevesen. Nem öleltem vissza, nem volt erőm se kedvem. Nem érdemelte meg. - Ne haragudj, hogy ellened fordultam... Tudod, hogy mennyit jelentett nekem Kris...még most is. De ma....olyan dolgokat vágott a fejemhez, hogy szinte porba tiport. Sosem szeretett, csak kihasznált...

- Jókor esik le... - motyogtam, majd eltoltam magamtól. - Még nem tudok megbocsátani, unnie. 

- Persze...megértem... - szipogott. - De látom te is oda vagy... - fürkészte az arcomat.

- Eléggé... - fordítottam el a fejemet. - de nem akarok beszélni róla.

- Rendben. - sóhajtott. - Ha mégis...hívjál... Jó éjt, dongsaeng! 

- Jó éjt, unnie! - azzal becsuktam az ajtót és leültem elé.

Istenem...mondd, hogy ez csak egy rossz álom! Kérlek...!!! Mondd, hogy a mai nap meg sem történt!!!

29.

29. fejezet

A forró vízben áztattam meggyötört testemet, ami nem a fizikai fáradtságtól és bántalmazástól lett olyan, amilyen. Nem. Ez lelki eredetű volt.

Már órák óta csak a kádban ültem és könnyeztem, miközben elgondolkodtam. Mit csináltam rosszul? Hallgatnom kellett volna az ösztöneimre és akkor elkerültem volna ezt?

Már a kezdetek óta féltem és távolságot akartam tartani Baekhyun-tól és a hozzá hasonlóktól. Tudtam, hogy elbűvölik az embereket, majd kegyetlenül eltaszítják maguktól, ha már ráuntak. Velem is pontosan ezt történt. 

- Hülye vagy, Eun Yoo-ah... - motyogtam félhangosan. Valóban hülye voltam, méghozzá nagyon nagy!

- Kislányom, meddig maradsz még benn a sötétben? - kopogott az ajtón anyám. Kénytelen voltam neki is elmondani, hogy szakítottunk Baekhyunnal, mivel minden egyes nap vörös szemmel mentem és jöttem haza. Már pszichológust is fogadott, de én nem voltam hajlandó beszélni vele.

"Túl leszek rajta!" - mondogattam mindig. Ez csak egy átmeneti állapot.

Mégis...már több hónapja tart...

Miután kiszálltam a kádból, betotyogtam a szobába és megnéztem a mobilom. 

- Egy üzenet! - örültem meg, bár tudtam, hogy feleslegesen reménykedem. Nem fog írni.

Végül megnyitottam az üzenetet, amit SeungYub írt:

"Mit szólnál hozzá, ha holnap elmennénk a vidámparkba? Rád férne már egy kis kiruccanás!:) Remélem eljössz suli után. Aludj jól, szeretlek!" - írta.

Nem lepődtem meg az utolsó szón, mostanában mindig így köszönt el üzenetben. Annyira fájt, hogy nem tudtam viszonozni a szerelmét, holott...sokkal egészségesebb lett volna. De...Baekhyun mosolygós arca, mély hangja és finom kezei, mikor az arcomat simogatta.....ezeket nem tudtam elfeledni. 

Önkéntlenül is, de megnyitottam a mappát a telefonomban és elkezdtem nézni a vele készült közös képeimet. Volt köztük egy olyan is, amire egyáltalán nem emlékeztem. Az ágyában feküdtem és a paplant magam köré csavarva, mosolygós arca aludtam. Még álmomban is boldog voltam vele...

- Eun Yoo-ah! Gyere gyorsan le! - ordibált fel anyám. Tettem amit mondott, és leszaladtam a lépcsőn, hogy aztán olyannak találjam szembe magam, amire a legkevésbé vágytam.

- Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy az üzleteink továbbra is működjenek. Mostantól magántanuló leszek és természetesen mellette, édesanyám segítségével vezetem a vállalatot... - Baekhyun arca tűnt fel a TV-ben, amint öltönyben, belőtt hajjal és komor arccal adott interjút valakinek. 

- Lehet nem kellett volna szólnom... - mondta anyám elkeseredetten, és elnézvén az arckifejezésemet, nem is csoda. Nem akartam Őt így látni. Baekhyun mindig mosolygott, legtöbbször komolytalanul viselkedett és játékos volt. Csak néha akadt fenn valamin, de annak meg volt az oka. Most viszont úgy nézett ki, mint egy felnőtt üzletember, aki munkamániás és nem jut ideje a saját tini korát élni.

- A mennyasszonyommal azon vagyunk, hogy a jövőben... - már nem bírtam tovább figyelni arra, amit mondott. A "mennyasszony" szó hallatán teljesen leblokkoltam. Tudtam, hogy felmerült ez a lehetőség, és Kris éppen ma szembesített vele, de nem vettem teljesen komolyan, hiszen Luhan is azt mondta, hogy ez még csak terv.

Nem bírtam tovább a házban maradni, azonnal menekülnöm kellett...

- Eun Yoo-ah! - kiáltott utánam anyám, de én tovább futottam...az Isten tudja hová.

Már vagy két órája a városban mászkáltam, otthoni papucsban és ruhában. Az emberek megnéztek, de nem érdekelt túlzottan. El voltam foglalva azzal, hogy majd megfagytam mezítláb és kabát nélkül. A lábaim viszont nem bírtak gyorsabb tempót diktálni. Csak bandukoltam, mint egy elveszett koldus a nagy világban és vártam, hogy mikor jön el a kegyelem-döfés, hogy aztán békében és nyugalomban pihenhessek egy jobb világban. Ez a kívánság el is érkezett egy nagy hasra esés formájában. 

A papucsom szára elszakadt, én pedig nem emeltem fel eléggé a lábamat és elestem. Gyenge karjaimmal még csak fel se tudtam fogni az esést, a térdem, a könyököm és az orrom is vérezni kezdett. 

- Eun Yoo-ah...hogy süllyedhettél ilyen mélyre... - sírtam halkan.  

Egy csillogó fekete lakkcipő tűnt fel a látóteremben, de nem akartam felnézni. Úgysem az, akit remélek...

Baekhyun lehajolt értem és hónaljamnál fogva, szó nélkül, rezzenéstelen arccal felhúzott, álló helyzetbe. Kerestem a tekintetét, de mikor egymásra néztünk, a szeméből nem tudtam kiolvasni semmit. Érzékelten volt és közömbös. Nem enyhült meg, nem látszott rajta, hogy sajnál.

- Jobb lenne, ha hazamennél. - söpörte le a koszt a ruhámról. - Nem lenne szabad itt mászkálnod egyedül. Ráadásul hideg van. Menj haza! - mondta komoran.

Nem bírtam egy nyomorult szót se kinyögni, csak néztem szerelmem arcát, kerestem, de nem láttam...

Ott volt, de nem Ő volt az. Egy teljesen más ember állt előttem. 

- Ülj be a kocsiba! Hazavisz a sofőröm. - bökött a fekete nagy autó felé.

- Inkább...- nyeltem egy nagyot. - Egyedül megyek, köszönöm.... - motyogtam, majd elhaladtam mellette, de a következő pillanatban a másik papucsom is felmondta a szolgálatot és már épp estem volna ismét orra, mikor Baekhyun elkapott. Szorosan magához húzott és ott tartott egy jó ideig. A könnyeim már patakokban folytak le, rá szép öltönyére, koszos kezemmel a térdére támaszkodtam és remegtem.

- Idióta, mondtam hogy elviszlek! - tört ki hirtelen. - Miért nem tudsz egyszer rám hallgatni? Miért kell neked mindig megnehezítened a dolgomat? - arca ingerült volt, hangja a szokásosnál is mélyebben csengett, ajkai megremegtek, szemei pedig csillogtak. 

- Bocsáss meg... - zokogtam. - Elmegyek. Nem foglak tovább kísérteni. Esküszöm ...elmegyek ebből a városból... - beszéltem össze-vissza. 

A szívem felmorzsolódott darabjaiban hevertem és hagytam, hogy a kínzó fájdalom teljesen átvegye az uralmat rajtam. Itt térdeltem, annak a karjaiban akit a legjobban szerettem és aki mégis...a földig tiport, a viselkedésével.

28.

28. fejezet

Három héttel később...

- Choi Eun Yoo-ssi! Ez a dal remek lett! - dicsért meg a rendező. - Viszont...merre van Byun Baekhyun-ssi? Ez egy duett...

- Igen, tudom...együtt írtuk. - mondtam szomorúan. - Nem tudom mi van vele. Nem beszéltünk már egy pár hete. - a szívem összeszorult, a könnyeim pedig majd' kibuggyantak. Fájt. Iszonyatosan fájt, hogy Baekhyun nem keres. Elmondhatatlanul hiányzott, minden este sírtam egy sort miatta, sőt..még aludni se tudtam rendesen.

- Baekhyun-ahnak most jobb dolga van. - szólt közbe Kris cinikusan. - Meg fog nősülni.

- Miről beszélsz Kris? - állt mellém Luhan. - Ez még a jövő zenéje, semmi komoly... - próbált nyugtatgatni az aranyos arcú fiú. Hálás voltam neki, hogy segíteni próbál a helyzetemen, de...hiába. Ez nem egy olyan dolog, amit más megoldhat.

- Értem. Akkor hívd fel Lee SeungYub-ssit, ő biztosan elvállalja, amúgy is ő a másik megbízott a zenével.

- Oké. - hajtottam le a fejem. Igazából nem esett nehezemre felhívni a legjobb barátomat, hiszen ő volt az aki átsegített a nehéz időkön, holott tudta 'köztünk nem lehet több barátságnál', akkor is mellettem maradt.

- Itt lesz pár perc múlva, addig bemegyek a stúdióba. - még mielőtt elhagyhattam volna a termet, Luhan karon ragadott és kihúzott a terem szélébe.

- Eun Yoo-ssi... - kezdte Luhan. - Figyelj! Nem akarlak elkeseríteni, de be kell vallanom őszintén - az előbb Kris miatt hazudtam, nem szerettem volna, ha megint rajtad nevetne...- de Baekhyun-ah nagyon nincs jól. Mint egészségügyileg, mint lelkileg. Az anyja szinte megtiltja neki, hogy kitegye a lábát a házból, csak randira mehet el, azzal a gazdag csajjal, akivel össze akarják adni. Ez az egyik rossz hír... - húzta el a száját.

- Mi lehet még ennél rosszabb? - horkantam fel.

- Én beszéltem vele. - fújtatott. - Próbáltam meggyőzni, hogy küzdjön a szabadságáért és a saját akaratáért, de...huh...nem akarom ezt így kimondani, de muszáj lesz...

Eun Yoo-ssi...úgy tűnik Baekhyun-ah már lemondott rólad.

Nem hittem el az előző mondatát. Nem lehet, hogy ilyen könnyedén felad mindent! Ez nem rá vall!

- Miből gondolod? - nyeltem vissza a feltörekvő sírógörcsöt, de a könnyeim így is eleredtek.

- Nem hallgat rám. Mondtam neki, hogy vegyen erőt magán és harcoljon érted, az anyja ellen. De ...azt mondta, hogy felesleges és hogy ...nem ér ennyit. - várta a reakciómat, ami nem volt más, mint...kirohantam a teremből, egyenesen a női wc-be és azonnal hívni kezdtem Baekhyun-t.

- Idióta barom! - hisztiztem közben. - Hogy teheted ezt, hogy mondhatod ezt? - a lányok, akik benn sminkeltek, gyorsan kivonultak, látták, hogy az arcom vörösen izzik és bármelyik pillanatban felrobbanhatok. - Nem érek ennyit? - roskadtam össze, mikor a tizedik csörgésre se vette fel.

- Teljesen száműzött az életéből. - jöttem rá hirtelen. Képtelen voltam gondolkodni, vagy felállni...csak ültem és zokogtam.

Tudhattam volna, hogy ez lesz! - ütögettem a fejem. Sosem szabad egy társadalmilag nálad feljebb való srácba beleszeretni, hiszen mindig elhanyagolható leszel a többi elfoglaltsága mellett...

- Eun Yoo-ah! Kelj fel, mennünk kell énekelni! - emelt fel valaki a földről.

- Sunbae? - nyöszörögtem.

- Gyere, megmosom az arcodat, így nem mehetsz emberek közé. - húzott el a mosdóhoz.

Hagytam, hogy megmosdasson, majd letörölte zsebkendővel vizes arcomat, hajamat megigazította és rám mosolygott.

- Mindjárt jobb! - mondta kedvesen.

- Köszönöm Sunbae! - hálás voltam a támogatásáért, és sikerült erőt vennem magamon. - Össze szedtem magam, mehetünk! - fújtattam egyet és megpofoztam magam, hogy tényleg éber legyek. A sírás ráér este is... - gondoltam, majd belekaroltam SeungYub-ba és elsétáltunk a stúdióba, hogy felvegyük a musicalhez a dalokat.

- Szép munka volt gyerekek! - mosolygott elégedetten a rendező. Mikor épp megköszöntük volna a dicséretet, a telefonja csörögni kezdett.

- Most viccelsz, ugye? - kérdezte ingerülten a telefonba. - Hogy érted, hogy nem tarthatjuk meg az előadást?

SeungYubbal összenéztünk.

- Nem tehetik ezt!!! Halló? Halló? Ez letette... - vágta a földhöz a mobilját a rendező.

- Mi történt? - kérdeztem.

- Azt mondja a polgármester, hogy mások fognak fellépni, ugyanezzel a darabbal...

- Dehát..hogy lehet ugyanaz a darab? - kérdezte SeungYub.

- A musical mondanivalója lehet attól ugyanaz, hogy más a rendező. Viszont...ha nem teszünk valamit sürgősen, akkor tényleg nem tudjátok előadni a musical-t.

Nem hiszem el! Nem hiszem el, hogy ennyire szerencsétlen legyek! Miért nem jön össze nekem semmi? Már nem maradt másom! - kapaszkodtam bele SeungYub-ba.

- Eun Yoo-ah...gyere! Hazaviszlek! - karolt át sunbae.

- Rendben, menjetek most haza, késő van már. Majd értesítelek titeket, hogy sikerült-e elintézni. Nagyon remélem, hogy sikerül.

- Mi is. Viszlát tanár úr! - hajolt meg a fejével SeungYub, mivel én rajta csüngtem. - Gyere Eun Yoo-ah!

Kifelé sétáltunk az iskolából, mikor cipőkopogásra lettem figyelmes. Nem női cipő volt, ezért felnéztem. Közben SeungYub megállt és éreztem, hogy a szíve egyre hevesebben kezd el verni.

- Mi az? - néztem fel rá kótyagosan. Arckifejezése a 'mérges' legerőteljesebb változatát vette fel, keze megremegett, amivel tartott.

- Hogy van képed besétálni ide, kiskirály módjára, azok után amit tettél? - hangja mély volt, ingerült.

Most már meg kellett néznem, kihez beszél.

Baekhyun állt velünk szemben, arca szigorú volt, úgy viselkedett, mint egy öntelt üzletember, aki előtt meg kéne hajolnunk.

A szemeim azonnal elkerekedtek és könnyek kezdtek el gyűlni. Csak gyűltek és gyűltek, de senki nem szólt semmit. Végül én törtem meg a csendet és hozzábújtam SeungYub mellkasához.

- Menjünk Oppa! Fáradt vagyok! - direkt hívtam sunbae-t oppának, azt akartam, hogy Baekhyun rosszul érezze magát, de...az ő arca továbbra is rezzenéstelen maradt.

- Én is úgy gondolom. Itt rossz a levegő... - azzal elsétáltunk Baekhyun mellett.

A térdeim a kapu elhagyása után felmondták a szolgálatot, testem egészében remegés tört rám és az utca közepén hangos sírógörcsbe kezdtem.

Seungyub, ahelyett hogy felsegített volna, leguggolt mellém és simogatta a hátamat.

- Miért teszi ezt velem? - kérdeztem. - Nem tudja, hogy mennyire szeretem?! Nem számítok neki semmit? Egyáltalán... szeretett valaha???

Erre csak Baekhyun tudná megadni a választ, de...Ő nem fogja elmondani...soha...!

27.

27. fejezet

Baekhyun ágyában ébredtem. Egy kiadós alvás után, végre úgy éreztem, hogy élek és minden rendben van. Az utóbbi megpróbáltatások miatt teljesen elfeledkeztem önmagamról, arról, hogy mit akarok és hogy mennyi mindent jelentenek nekem egyes dolgok. Mint például a zene, vagy Baekhyun...vagy...SeungYub.

- Meg kell látogatnom.... - suttogtam magamnak.

- Most pihenj egy kicsit! - hallottam Baekhyun hangját. Az ágy szélén ült és olvasott valami könyvet. 

- Nem pihenhetek! - ellenkeztem. - Meg kell néznem hogy van. A barátom! És most nehéz időkön megy keresztül...

- Te is nehéz időkön mész keresztül, miatta!!! - nyomta meg az utolsó szót, majd levágta a könyvet az ágy szélére és felállt.

- Nem akarok már megint veszekedni. - masszíroztam a fejem megtörten. - Muszáj mindig ilyen ellenszenvesnek lenned?

- Hagyjuk. - suttogta, majd kisétált a szobából.

- Nem hiszem el....folyton veszekednie kell... - kaptam fel a cipőmet, majd lassan lesétáltam a lépcsőn, de olyasvalamivel találtam szemben magam, amire egyáltalán nem számítottam.

- Te meg mit keresel itt? - nézett rám gyilkos szemekkel Baekhyun anyja. A francba! Erre nem számítottam.

- Eun Yoo-ah, ne.... - tűnt fel Baekhyun, majd ijedt arcot vágott, amint meglátta anyját számon kérni engem. - Anya...

- Mi folyik itt? - kérdezte ingerülten az anyja. - Miért engedted be a lakásunkba? Azt hittem a kettőtök ügye lezártnak számít. Mégis mit keres itt?! - kiabált.

- Már épp menni készültem... - haladtam volna el mellette, de a nő karon ragadott és visszacibált. A szám tátva maradt a meglepettségtől.

- Hogy merészeled? - képedt el. - A fiammal töltöd az éjszakát, és most fognád magad és lelécelnél, mint valami utolsó szajha, aki...

- Anya!!! - förmedt rá Baekhyun. - Hagyd ezt abba!!! 

- Hogy lehetsz ennyire meggondolatlan? Ide hozol egy lányt, ráadásul nem éppen egy jó sorból valót, és most hagyod, hogy csak kisétáljon az ajtódon. 

- Mennem kell. - nyögtem Baekhyunnak. - SeungYub korházban van!

- SeungYub? Az egy másik pasi? Jól gondolom? Hát ez felháborító....! - akadt ki teljesen az anyja. Nem hiszem el, hogy mindig patáliáznia kell...

- Kérem...hagyjon most elmenni...sürgős...! - kérleltem, de a nő még mindig felháborodott képet vágott.

- Remélem soha többet nem látlak itt!!! - fintorgott. Kihasználtam az alkalmat, hogy egy kicsit 'meglágyult', majd fogtam magam és az ajtó felé vettem az irányt. - Te pedig! - mutatott Baekhyunra. - Holnap jönnek ide Lee Sam Si-ék, van egy gyönyörű lányuk, Lee Min Ji-ssi. Mivel fontos üzleti partnereink, örülnék, ha hasznosabb dolgokra is fordítanád az energiádat és a vonzerődet és elbűvölnéd a lányt. Ha minden jól megy, meg is esküdhettek az iskola után...

Megtorpantam. A szívembe egy láthatatlan kéz markolt, amint meghallottam a 'megesküdni' szót. 

- Viccelsz, ugye? - fakadt ki Baekhyun. 

- Nem! Azt teszed, amit mondok, különben ki leszel tagadva a családból. Szeretnéd, hogy az unokatestvéred legyen az örökös? - zsarolta az anyja. Ez a nő hihetetlen!

Nem bírtam tovább hallgatni, így inkább kiviharoztam és fogtam egy taxit, aztán egyenesen a korház felé siettem.

- SeungYub sunbae!!! - léptem be a szobába.

- Jól vagy, Eun Yoo-ssi? Hál' Istennek! - könnyebbült meg a korházi ágyon. Annyira sajnáltam.

- És te? - ültem le mellé. - Nincs súlyosabb sérülésed, ugye?

- Ne aggódj! - legyintett, majd elmosolyodott. - Kemény fából faragtak.

- Annyira sajnálom... - hajtottam le a fejem. - Nagyon kegyetlen a bátyád, de...valahol megértem. Fáj neki...

- A legrosszabb, hogy téged is belekevertelek. Én sajnálom... - simogatta meg a fejem, majd felemelte az állam és puszit adott a homlokomra.

- Sunbae... - kezdtem lassan. - Én...szeretnék tisztázni valamit...

- Tudom miről akarsz beszélni... - fordult el.

- Mégis...el akarom mondani.

- Mondd.... - dőlt hátra az ágyon. Arcán még láthatóak voltak a sebek és a horzsolások, eléggé meggyötörten nézett ki. Nem akartam ilyennel súlytani még jobban, de... ezt muszáj volt tisztáznom vele.

- Én...szeretlek téged... - vettem nagy levegőt. - Mint barátot. Mint egy idősebb testvért. Egy olyan embert, akivel mindent megbeszélhetek. Tudom, hogy nem fogsz elárulni soha. Nem úgy, mint Yong Hye....

- Azt tudod, hogy én máshogy érzek... - suttogta halkan. 

- Sunbae.... - kezdtem volna, de félbe szakított.

- Nem adnál nekem egy esélyt? - nézett rám nagy szemeivel. Csillogó tekintete egy pillanatra kizökkentett határozottságomból.

- Én...

- Nem szoktam lányok után futni. Soha nem tettem ilyet. De...ha valamit nagyon akarok, akkor bármit megteszek azért, hogy elérjem... Akarlak téged, Eun Yoo-ah! - fogtam meg az ágyon pihenő kezemet.

- Adj időt...! - rántottam el a karom. Ha időt nyerek, akkor tisztázhatom magamban a dolgokat. - Szeretnék a zenére koncentrálni. Most ennek kell lennie az elsődleges célomnak. Ha ez menni fog, akkor ígérem elgondolkodom rajta. De most pihenned kell! Nekem pedig gyakorolnom a betétdalt.

- Rendben. - törődött bele. - Remélem eljössz hamarosan. - mosolygott haloványan.

- Persze. - viszonoztam. Pihenj! Szia! - azzal kimentem a szobából.

- Istenem!!! - dőltem neki az ajtónak. - Miért ilyen nehéz az életem?

Vajon most mi van Baekhyunnal és velem? Az anyja egész biztos el akar majd szakítani tőle. Ha kell olyan eszközöket is bevet, mint egy új, gazdag lány, csak azért, hogy engem elpateroljon Baekhyun mellől. Vajon elég erős leszek ahhoz, hogy kibírjam? És Baekhyun? Csak teher vagyok számára, vagy küzdeni fog az anyja ellen, értem?

- Nyomorult világ!!! - rúgtam bele a falba, mire több nővér rám nézett fintorogva, de nem érdekelt. 

26.

26. fejezet

- Mit műveltél vele? - rohant oda hozzám Seungyub. - Jól vagy? - arcán folytak le a könnyek, aggódó már-már hisztériás kifejezés ült ki, az amúgy mindig vidám arcára.

- Jól vagyok... - nyögtem. - Vigyázz!!! - láttam, hogy a háta mögött SeungMin újabb támadásra készül. Hogy lehet valaki ilyen kegyetlen a saját testvérével?

- Hagyjad abba, kérlek!!!! - ordibáltam, ahogy csak kifért a torkomon. - Miért nem tudjátok megbeszélni ezt?

- Neked ehhez semmi közöd, ribanc! - rivallt rám Seung Min.

- Még hogy nincsen közöm? - kapálóztam. - Én ülök itt, megkötözve, mintha bármi rosszat tettem volna neked, vagy bárki másnak!!!

- Te is megérdemled... - rúgott bele a székembe. - Aki gyilkosokkal barátkozik, az erre a sorsra jut! - kiabált esze-veszetten SeungMin.

- Ha még egy ujjal hozzá érsz, esküszöm, hogy megöllek!!! - morgott SeungYub.

- Oh, igen? Akkor már duplán gyilkoltál....

SeungYub megragadta bátyja gallérját és olyan közel húzta magához, hogy az orruk összeért. Mind a két testvérnek megfeszült az állkapcsa, szemük pedig szikrákat szórtak.

Közben betoppant két srác is akik minden bizonnyal SeungMin bajtársai voltak, de az egyiknek az arca nagyon ismerősnek tűnt...

- Te voltál az!!!! - szóltam az egyiknek. - Te támadtál meg engem az utcánkban és te verted meg Baekhyunt!!!! - kezdtem nagyon begurulni. Szóval SeungMin tehet mindenről...ő küldte rám a haverjait, csak akkor jött Baekhyun és a rendőrség, így nem tudták befejezni, amit elterveztek, ezért most újra megpróbálták.

- Te szemét állat!!!! - mérgemben, valahogy leráztam a kezemről a kötelet, így nem tartott tovább pár másodpercnél, hogy lehámozzam magamról, majd rögtön neki is indultam SeungMin-nek. Olyan erőset húztam be neki, hogy a két csatlósa se tudott lehámozni róla. Mikor sikerült, akkor viszont bajban voltam.

- Menekülj! - kiáltotta nekem SeungYub.

- Nem hagylak itt!!! - kaptam fel egy fa-rudat.

- Menj már! - mondta szigorúan.

- Jajj, de romantikus... - köpött maga elé SeungMin. - Undorító vagy, ember!!!! - támadta le öccsét.

- Kussolj!!! - vágott vissza, majd folytatták is a testvérbunyót.

- Tűnjetek innen, míg szépen mondom! - fenyegettem őket a farönkkel a kezemben.

- Mert? Mi lesz? - nevetett fel az egyik.

A telefonom elkezdett csörögni. Nem volt nálam, így esélyem sem volt felvenni. 

- A ribanc telefonja csörög....vedd fel! - utasította az egyik a haverját.

- Ki a ribanc? - támadtam le közben a másikat, kihasználva az alkalmat, hogy nem rám figyelt. Olyan erősen kókányoltam fejbe, hogy szinte azonnal összeesett.

- Remélem nem haltál meg! - piszkáltam meg a testét a lábammal.

- Te büdös szajha!!!! - vágta a földhöz a telefonomat.

- Te retardált köcsög!!!! - ordítottam dühömben. - Tudod mennyi volt az a telefon? - indultam neki a fegyveremmel. Sajnos kitért a támadásom elől, és mögém keveredett valahogyan, aztán elkezdte szorongatni a nyakamat.

- Eun Yoo!!!!!! - kiabált SeungYub torkaszakadtából.

- Takarodj a csajomtól!!!!! - tűnt fel hirtelen Baekhyun, majd akkorát rúgott a támadómba, hogy az nekiesett a szembeni falnak. Mögötte a rendőrök azonnal fegyvert ragadtak és lefogták SeungMin-t és a két csatlósát.

- Jól vagy??? - fordított maga felé Baekhyun hevesen. Arcán őszinte aggodalom tükröződött, miközben végigtapogatta a testemet, hogy nem sérültem-e meg súlyosan.

- Jól. - mosolyogtam. 

- Hál' Istennek!!!! - könnyebbült meg. - Nagyon megijedtem. - ölelt meg.

Annyira jó érzés volt finom illatát szívni és meleg, kényelmes mellkasán nyugtatni a fejem...

Karjait annyira szorosan fonta körbe a testem körül, hogy alig kaptam levegőt.

- Nyugi, minden rendben. - mosolyogtam a vállára.

- Bocsáss meg! - simogatta a hajam. - Bunkó voltam, ne haragudj!

- Te is bocsáss meg! - nyomtam egy finom csókot a nyakára. - Túl sértődős vagyok....

- Kisasszony...minden rendben van? - kérdezte a rendőr. Remekül megtörte a meghitt pillanatot.

- Igen. Köszönöm. - hajoltam meg. - És SeungYub? - kerestem a szemeimmel, de már nem láttam.

- Elszállították a kórházba, ki kell vizsgáltatnia magát, hogy nem szerzett-e súlyos sérülést.

- És a testvére?

- Őt bevisszük a rendőrségre.

- Szerintem pszichológushoz kéne vinni....az anyja meghalt és nem tudta feldolgozni a traumát.

- Tudom, én voltam munkában annál az esetnél is...- mondta a rendőr.

- Azt hiszi, hogy ez mind SeungYub hibája és így akart bosszút állni rajta...

- Minden képen kivizsgáljuk az ügyet. Köszönöm a segítséget. Most pedig elmehetnek!

- Rendben. Viszlát! - húzott ki Baekhyun a faházból, majd rögtön be is ültetett a limuzinba. Annyira kimerült voltam, hogy az autóban el is aludtam, Baekhyun ölében.

- Már megint késtem... - hallottam mély hangját. - Ne haragudj!!! - A következő pillanatban már nem hallottam semmit, mert mély álomba merültem...

25.

25. fejezet

Úgy éreztem, hogy mélyen alszom, de igazából még sem. Álmomban Baekhyunnal ültünk a tengerparton és élveztük, hogy arcunkat beragyogják az éppen felkelő nap sugarai. Egymásra mosolyogtunk és megfogtuk a másik kezét....   

Boldogok voltunk. 

Nagyon.

- Valami cseng... - motyogtam az orrom alatt halkan, abban sem voltam biztos, hogy nem álmomban beszéltem-e.

Ezek szerint nem...

Éreztem, hogy Baekhyun nyögve átnyúl a testem felett, így mellkasa hozzásimult a hátamhoz, mire beleremegtem az érintésbe.

- Mi az? - szólalt meg durván, miután felvette.

Lassan kinyitottam a szemem és felé fordultam. Arca merev volt. Az én telefonomat tartotta a kezében.

- Ya! - nyújtottam a kezem a mobilomért. - Ki az?

- Hála neked most ébredt fel! - mondta idegesen.

- Add ide! - ébredtem fel, immáron teljesen.

- Letette. - adta a kezembe a készüléket Baekhyun.

- Ki volt az? - kérdeztem dühösen.

- A rocker csávó! - vetette oda ingerülten. - Miért hívogat?

- Miért vetted fel? - ültem fel mérgesen, a paplant csupasz mellkasomhoz szorítva. - Nem volt jogod hozzá!

- Nem volt jogom? - képedt el Baekhyun. - Hát bocsáss meg, hogy kiakadok, ha a barátnőmet egy másik srác hívogatja, akiről köztudott, hogy beléd van zúgva...

- SeungYub a barátom!!! - ellenkeztem.

- Ne legyél már ennyire naiv! - kapta fel a boxszerét Baekhyun.

- Most miért lettél ennyire köcsög? - háborodtam fel.

- Te vagy az, aki megjátssza magát! Nem veszed észre?

- Á, értem! Tényleg naiv vagyok... most hogy megkaptál, elkezdesz bunkózni, hogy eltaszíts magadtól és ne legyen bűntudatod, mikor szakítasz velem...

- Miről beszélsz megint? - állt elém Baekhyun határozottan.

- Szerintem hagyjuk ezt. - álltam fel én is, majd felkaptam a ruháimat és bezárkóztam a fürdőbe.

Körülbelül egy órán át benn kuksoltam a fürdőben, nem akartam kijönni. Végül úgy döntöttem, ha törik ha szakad...én most haza megyek.

Mikor kiléptem az ajtón, Baekhyun már nem volt a szobában. 

- Most komolyan ennyire berágott? - morfondíroztam, majd fogtam magam és halkan kisurrantam a szobából, le a lépcsőn és amilyen gyorsan csak tudtam elhagytam a házat.

- Miért csinálja ezt? - kérdeztem magamtól. Rápillantottam a telefonomra, hátha keresett, de csak SeungYub-tól volt egy pár nem fogadott hívásom.

- Ah...még ez is...

Végre esélyem volt egy kicsit tisztázni magamban mindent. A tegnapi nap a legboldogabb napom volt, egész eddigi életemben, és nagyon rosszul esett, hogy így váltunk el egymástól Baekhyunnal.

- Fel kéne hívnom? - még nem is döntöttem el, de már rányomtam a zöld gombra.

Megszólalni viszont már nem tudtam, mert hirtelen feltűnt előttem SeungMin, SeungYub bátyja.

- Szia Eun Yoo-ssi! - mosolygott vészjóslóan SeungMin.

- Szia! - dadogtam. - Mit keresel te itt?

- Érted jöttem. - vigyorgott cinikusan.

- Mi? - értetlenkedtem.

- Na kapd el! - intett valakinek, de nem volt időm hátra fordulni, vagy megszólalni, mert valaki lefogott és az arcomba nyomott egy anyagot, amiből olyan bűz áradt, hogy elhalványított mindent körülöttem.

Épp hogy csak kiáltani tudtam egy rövidet, mikor a telefon kiesett a kezemből, és én összeestem a támadóm karjaiban.

Egy sötét, mocskos helyen tértem magamhoz. Azon nyomban feltűnt előttem SeungMin arca, aki fintorgott egyet, mikor látta, hogy felébredtem.

- Miért hoztál ide? Mit akarsz? - kérdeztem miközben fel akartam állni, de egy kötél ott tartott a széken. - Mi a...? - csodálkoztam. Nagyobb bajban vagyok, mint hittem... 

- Miért kötöztél meg???

- Hogy ne léphess le!!! - ült le velem szemben. - Na most....szépen várunk... - mosolygott gúnyosan.

- Mégis mire?

- Hát az öcsémre... - tárta szét a karjait... - Most végre megfizet mind azért, amit tett...

- Az anyukátok miatt?

- Többek közt. - válaszolt ridegen.

- Ez hülyeség!!!! - akadtam ki. - Komolyan azért akarsz leszámolni vele, mert pár idióta seggfej megölte az anyátokat? Nem SeungYub tette!!! - érveltem. - Ő is épp ugyanolyan sebzett, mint te! Most össze kéne fognotok! - kiabáltam, mire kaptam egy akkora pofont, hogy majd' kiakadt az álkapcsom.

- Ah... - nyögtem. - Ez fájt....

- Fog ez még jobban is fájni, ha nem fogod be a szádat! - mondta idegesen.

- Téged diliházba kéne zárni! - köptem szembe. Tudtam, hogy ezzel csak azt fogom elérni, hogy még jobban feldühödik, de...annyira undorító volt, hogy nem bírtam visszafogni magam.

- Eun Yoo-ah!!!! - kiáltott fel SeungYub, abban a pillanatban, mikor a másik arcomra is kaptam egy ütést. - Hagyd békén te szemét!!! - húzott be egyet SeungYub a bátyának.

Ebből itt vérengzés lesz, ha nem csinálok valamit... - jöttem rá.