- Baekhyun-ah!!!!! Byun Baekhyun!!! - egy erős női hang ébresztett fel, az amúgy is rémes álmomból. Mikor kinyitottam a szemem, egy magas, csinos nőt pillantottam meg, aki Baekhyun arcát csapdosta.
- Te ki vagy? - kérdezte tőlem lekezelően. Azon nyomban kiszálltam az ágyból, úgy hogy még a derekam is megfájdult a hirtelen mozdulatra. Meghajoltam és bemutatkoztam.
- Choi Eun Yoo.
- Anya? - ébredt fel Baekhyun is. - Jól vagyok, semmi baj.
- Kisfiam!!! Mi történt??? Megsérültél? - aggodalmaskodott.
- Nyugi, anya. Minden rendben. - fogta meg anyja kezét Baekhyun, majd szélesen elmosolyodott.
- Kik vertek meg? Miért?
Láttam Baekhyun-on, hogy nem igazán akarja részletezni a dolgokat, hiszen látszólag az anyjának nem vagyok szimpatikus, így ha elmondaná, hogy miatta volt az egész, akkor egészen biztosan azt akarná, hogy szakítsunk.
- Mindegy. Gyere! - kezdett el pakolászni. - Az orvos azt mondta, hogy haza mehetsz, szóval öltözködj.
- Már is? Dejóó! - vigyorgott rám Baekhyun. - Eun Yoo-ah! Elmegyünk egy étterembe?
- Kizárt! - ellenkezdett rögtön az anyja. - Hazamész és lepihensz! Az egészséged többet ér, mint holmi jött-ment lány, aki...
- Anya! - szólt rá erőteljesen Baekhyun. - Ő nem jött-ment, Ő a barátnőm! - állt fel határozottan.
- A barátnőd? - kérdezett vissza az anyja. - Meddig? - húzta fel a szemöldökét.
- Anyaaaaa!!!! - kezdett Baekhyun dühbe gurulni.
- Ezek szerint elfelejtetted Jung Hwa Joo-ssit?
Nem is volt olyan rég, hogy Baekhyun még szerelmes volt egy nála jóval idősebb nőbe, aki miatt rajtam próbálta levezetni a feszültségét, mikor megtudta, hogy a nő elutazik. Ha jobban belegondolok...elég hamar elfelejtette. Mi lesz, ha engem is hamar el fog felejteni.
- Anya, kérlek hagyd abba! - könyörgött Baekhyun. - Most szeretnék átöltözni. Kimennétek?
Mikor kiértünk a folyosóra, Baekhyun anyja utánam szólt.
- Eun Yoo-ssi! Beszélhetnénk? - kérdezte kimérten.
- Persze. - feleltem cincogva.
- Lefeküdtetek már egymással? - kérdezte váratlanul.
- Te-tessék? - ámuldoztam a nyíltságán.
- Azt kérdeztem, hogy lefeküdtetek-e már egymással...?
- Ne-nem. - fújtam ki a levegőt.
- Huh, helyes. - könnyebbült meg. -Ugye tudod, hogy nem maradhatsz együtt Baekhyun-ahval... - Remek!!!
- Miért nem?
- Ő nem a te, hogy is mondjam finoman....nem a te szinteden áll. - mosolygott rám gúnyosan. Hányingert kaptam ettől a nőtől. - Ő a város egyik leghíresebb családjának a tagja, akiből nemsokára híres üzletember lesz, akinek viszont egy művelt, rendezett családi hátterű hölgy lesz majd a felesége...
- Egy művészeti iskolába jelentkezett volna, ha üzletember akarna lenni? - kértem számon. - És honnan tudja a családi hátteremet és a műveltségi szintemet?
- Látod...a hangnemedből megmutatkozik, hogy egyáltalán nem vagy Baekhyun-ahhoz való... - fintorgott. - Sejtettem. Egy jött-ment, céltalan leányzó vagy, aki rá akar akaszkodni a gazdag, jól nevelt fiúkra, hogy aztán pénzt csikarhasson ki valahogy. De ide figyelj! Én ezt nem fogom hagyni! - jött közelebb.
- Cöh...maga aztán nem semmi! - kezdtem komolyan dühbe gurulni. - Csak hogy tudja...a maga fia kezdeményezett, ha rajtam múlott volna, inkább meg sem ismertem volna, de sajnos így alakult a helyzet... - fakadtam ki, mikor megpillantottam Baekhyun-t az ajtóban.
Megbántott arccal nézett rám, én viszont nem bírtam megszólalni a meglepettségtől és a ténytől, hogy olyat hallott, amit nem kellett volna.
- Baekhyun-ah.. - leheltem.
- Gyere Baekhyun-ah...menjünk. - fogta meg fia kezét. - Nem érdemes emiatt a lány miatt bánkódnod. Hisz egyértelmű, hogy csak kihasznált...
- Ez nem igaz!!! - vágtam rá rögtön.
- Azt mondtad, hogy bánod, hogy megismertél? - nem tudta felfogni a saját szavait. - Háh... - nyelt egy nagyot. Csak nem... - Értem. - próbálta visszatartani a kitörekvő könnyeit.
- Nem úgy értettem, én... - kezdtem el volna magyarázkodni, de megálltam a mondandómban. Amit mondta, az igaz volt, csak ...most már örülök neki, hogy megismertem. Már...törődöm vele...már...már szeretem. Megszerettem. Nagyon. De nem mertem volna neki elmondani, pláne nem az anyja előtt.
- Áhh...te jó isten!!! - dörzsölte meg az arcát Baekhyun idegességében. - Tudod mit? Most...menj haza! - nézett mélyen a szemembe. - Azt hiszem jobb lesz, ha egy darabig nem találkozunk... - fordított hátat nekem, majd elviharzott.
- Ég veled, Eun Yoo-ssi! - vigyorgott cinikusan az anyja. - A viszont nem látásra! - intett, majd ő is eltávozott.
Ott álltam lefagyva, és próbáltam felfogni, hogy mi történt az előbb. Baekhyun most komolyan szakított velem? Azok után, amiken átmentünk, azután, hogy elhatároztam elhagyom őt, a saját érdekében, ő viszont követett és képes volt agyonveretni magát, csak hogy megvédjen. Ezek után, tényleg...ez történik?
- Baekhyun-ah!!! - mondtam az üzenetrögzítőbe, mivel nem vette fel a telefonját. Már éjfél volt, de én még mindig a fotelemben ültem és gondolkodtam. - Sajnálom! Nem gondoltam komolyan, amit anyádnak mondtam, csak...ezt hozta ki belőlem az idegesség. - sóhajtottam. - Azt akarja, hogy szakítsunk. De...én nem akarok. - vallottam be. - Kedvellek, Baekhyun-ah. Nagyon nagyon. Soha senkihez nem ragaszkodtam még ennyire. Kérlek...vedd fel! Beszéljünk! - tettem le végül.
A telefonom alig egy perc után megcsörrent.
- Eun Yoo-ah... - szólalt meg halkan, gyötrelmes hangon Baekhyun.
- Baekhyun-ah! - mondtam érzelmesen. Már a sírás határán voltam.
- Kell egy kis idő... - suttogta. Nem igazán tetszett ez a válasz, de még mindig jobb, mint a semmi. - Ki kell szellőztetnem a fejem. Amit mondtál...nagyon rosszul esett. Nem gondoltam volna, hogy nem érzed jól magad, velem...
- Jól éreztem magam! Ezt próbálom elmondani. - ellenkeztem. - Kedvellek téged.
- Én...én... - dadogott. - Én viszont nem csak kedvellek, Eun Yoo-ah! - fújtatott. - Én...úgy érzem, hogy nem kapok levegőt nélküled, a nap minden egyes percében rád gondolok, téged akarlak látni. Ha rajtam múlna egész nap csókolnálak és ölelnélek, sosem engednélek el...
- T....te....tessék? - nyeltem egy hatalmasat. Most...Baekhyun...komolyan szerelmet vallott nekem?
- Szeretlek, Choi Eun Yoo-ah! - bökte ki. - De tényleg szükségem van egy kis magányra. Elutazom egy időre...
- Mi? - estem kétségbe.
- Majd hívlak, ha hazaértem. Vigyázz magadra! Szia! - azzal le is vágta a kagylót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése