1.

1. fejezet

- Hidd el...tetszeni fog! - ütögette a hátamat a barátnőm, Yong Hye az első tanítási napon.

- Nem is tudom, unni. - fintorogtam. - Az az igazság, hogy fogalmam sincsen, miért jelentkeztem egy művész-suliba. - vallottam be.

- Choi Eun Yoo! - mordult rám Yong Hye. - Te tehetséges táncos és énekes vagy, még jó hogy egy művész iskolába jelentkezel! Ha nem ide való lennél, nem vettek volna fel. Ne feledd...ez egy elit suli, ide nem kerül be akárki... - oktatott ki a szokásos módon.

- Oké.Oké. - hagytam annyiban. Az az igazság, hogy eléggé önbizalom hiányos voltam ilyen téren, egyszerűen nem akartam elhinni, hogy tehetséges vagyok, pedig mindig mondták. - Na menjünk be! - sóhajtottam egy nagyot, majd karon ragadtam a barátnőmet, aki szintén tehetséges volt, tradicionális zene terén. Minden vágyunk az volt, hogy felvegyenek minket a művészeti iskolába, és mivel ő egy évvel idősebb volt nálam, így használható tanácsokkal tudott ellátni, ami következtében sikerült bekerülnöm a suliba.

Mikor beléptem a modern, hatalmas előtérbe, tátott szájjal néztem körbe, miközben a rohangáló emberek lökdöstek ide-oda.

- Vigyázz már! - lökött fel egy nagyon magas, szőke hajú srác.

- Te vigyázz! - álltam fel mogorván, majd hátat fordítottam neki és elindultam Yong Hye irányába.

- Gyere már, Eun Yoo! - integetett a barátnőm.

- Bocs, csak belém jött egy idióta, bunkó srác, akinek borzasztó akcentusa volt. - tisztítottam le a ruhámat mérgesen, majd a fiúra mutattam, aki immáron háttal sietett valahova.

- Az Kris, vagyis Wu Fan, egy kínai másodéves diák. Irtó jó pasi, csak igen...a viselkedésével vannak némi problémák... - húzta el a száját. Különös arckifejezést vett fel, amolyan... áhítozó, merengő-félét. Lehetséges, hogy... - Na gyere, regisztrálj be, aztán megtudod, hol lesz az első órád. Szünetben találkozunk. Jó legyél! Vigyázz magadra! - adott egy gyors puszit az arcomra, majd ő is elsietett.

- Itt mindenki rohan?! - állapítottam meg, majd beléptem a csapó ajtón, hogy bejelentkezhessek az egyetemre.

- Üdvözlök mindenkit! - állt ki az osztály elé a tanárnő.

Voltunk kábé húszan a teremben, de olyan szerzetek is megjelentek, akikről azt sem tudtam, hogy létezik ilyesmi. Az egyik srácnak rikító kék, felzselézett haja volt, a másiknak eltakarta a fél szemét a haja, lehet hogy vak?

Volt akinek szinte nem is volt füle, annyi helyen szúrták már át. A lányok legtöbbje, beképzelt, sznob libának tűnt első látásra. Divatos cuccokban jártak, és vígan nevetgéltek, miközben a tanárnő beszélt.

- Áh, ti is megjöttetek?! - fordult a tanárral együtt mindenki az ajtó felé. Hat irtó helyes srác lépett be a terembe, még az én szám is tátva maradt, de nem sokáig, ugyanis egy ismeretlen, bőrcuccba öltözött srác ült le mellém és szó nélkül becsukta a számat.

Rákaptam a tekintetemet, hogy megnézzem ki az, de...nem volt ismerős. Vagyis DE!! Ez az a srác, akinek a haja teljesen eltakarja az egyik szemét. Mosolyogva nézett rám, és közben ujjával a szájára mutatott.

- Ott van egy kis nyál... - kuncogott, mikor a számhoz kaptam a kezem.

- Ya! - mordultam rá, mikor leesett, hogy csak viccelődött.

- Bocs, ezt muszáj volt. - kényelmesedett el a székben. - Lee Seung Yub. - nyújtotta a kezét, majd egyik - látszódó - szemével kacsintott egyet.

- Choi Eun Yoo! - ráztam meg, majd visszapillantottam a hat srácra, akik leghátul foglaltak helyet, merően más székekben, mint a mienk. Az övéké bőr volt és látszólag is sokkal kényelmesebb. Na remek! - gondoltam.  - Itt is meg vannak a suli vezér hímei és pompomlányai... akárcsak amcsiban... - húztam a szám.

A mellettem ülő Seung Yub előkapott egy nyalókát, amit hangos papír-zörgés közepette ki is nyitott, majd bekapta és lábát feltette az előtte ülő támlájára. Nagyon laza volt...

- Ya! Iskolában vagy...nem zavar? - kérdeztem őszintén.

- Veled ellentétben...én nem újonc vagyok. - dugta ki rám a nyelvét, majd mosolyogva visszatette a nyalókát a szájába.

- Akkor mit keresel ebben az osztályban?

- Megbuktam. - vont vállat egyszerűen.

- Miért?

- Seung Yub-ssi, örülnék, ha megpróbálna kultúráltan ülni az órámon, ugyanis nem a közeli bár kanapéján hever, ahol mindig is szokott...iskola idő alatt is... - mondta kimérten a tanárnő, miközben szúrós pillantásokkal illette Seung Yub-ot.

Azon nyomban leesett....hát persze...ott kerüli a sulit, ahol lehet...azért bukott meg...

- Akkor miért jársz még mindig ide? - érdeklődtem.

- Szivi...nem tudod, hogy milyen itt lenni... - hajolt közel hozzám, amiért kénytelen voltam hátrálni. Elkerekedett szemekkel figyeltem. - Azok ott... - bökött hátra a fejével a hat helyes fiú felé. - ...elrontják a levegőt. Mindenki őket majmolja, mert tehetségesek, jól néznek ki és gazdagok ezáltal akkora a képük, mint a bécsi kapu...Semmi kedvem hallgatni az okoskodásukat. És ez még csak a csapat fele... - horkant fel.

- Hogy érted?

- Van még három srác, akik felsőbb évesek és az egójuk akkora, mint ennek a hatnak együtt véve, pedig...hidd el...ezek sem semmik...

- Seung Yub! - dörrent fel a tanár. - Ha nem tudod befogni a szádat, kifáradhatsz nyugodtan!

- Elnézést, tanárnő! - vigyorgott a srác, majd arrébb húzódott és onnantól kezdve egy szót sem szólt hozzám.

Mikor kijöttem a teremből, a kíváncsiságom, ami nem ismert határokat, arra késztetett, hogy álljak meg az ajtóban és hallgatózzam.

- Fiúk...tudom, hogy valamiféle képen kivételeznem kell veletek, de...értsétek meg, hogy komoly ellentéteket szíthat a viselkedésetek és a szabályok be nem tartása az iskolában. A VIP-szektor nem azt jelenti, hogy a tanítás később kezdődik nektek, mint a többi diáknak. Ugye megértitek?! - váltott át kedves-módra a tanárnő. Hát ez undorító! - háborodtam fel.

- Értettem tanárnő, de nekem most mennem kell! - mondta az egyik fiú, akinek különösen kellemes hangja volt. Észre sem vettem, de hirtelen valaki ott termett előttem és eltakarta az ablakokon átszűrődő napfényt.

- Áh! - ijedtem meg az alak láttán. A hat fiú egyike nézett velem farkas szemet.

- Nem mondták, hogy hallgatózni illetlenség? - villantotta rám ezer wattos mosolyát. Szóhoz sem bírtam jutni...a srác mosolya és...egész kisugárzása ...lebénított.

- Hm? - emelte fel a szemöldökét kíváncsian.

- Khm...nem hallgatóztam. - hazudtam, majd próbáltam határozottabb arckifejezést felvenni. - Csak...csak... néztem ezt a posztert... - mutattam az ajtón lévő plakátra. Látszott a srácon, hogy nem hitte el, de azért vetett egy pillantást a képre.

- Hát..akkor szerintem ne teketóriázz, a suli nagymenői elkobozzák előled a helyet... - mosolygott még mindig lenyűgözően.

Nem igazán értettem, hogy miről beszél, ezért ránéztem a plakátra és gyorsan elolvastam. Egy musical-ről írt, amit a diákok a suli végén adnak elő, a záró rendezvényen.

- Úgy érted...TI kobozzátok el?! - javítottam ki gúnyosan.

- Meglehet. - kacsintott.

- Baekhyun-ah! Megyünk Krisékhez! - kiáltotta oda a másik sznob srác. Ó, már értem! Az a barom-arc, aki nekem jött az Kris volt, ők pedig ahhoz a bagázshoz tartoznak...

- Na én lépek...de...egy jó tanács...ne barátkozz a rocker-sráccal! Nem vet rád jó fényt... - azzal még mindig mosolyogva, elsétált a többi fiúval.

- Már most elegem van a suliból! - fújtattam, majd heves fejrázás közepett mentem el megkeresni Yong Hye-t.