14.

14. fejezet

SeungYub-bal elsétáltunk az egyik közeli parkba, hogy nyugodtan el tudja magyarázni a dolgokat. Bevallom ...kissé féltem, SeungMin eléggé különösen viselkedett.

- Mi ez az egész? - ültem le a padra én is.

- Nem tudom, hogy el kéne-e mondanom neked ezt... - fújtatott.

- Mondd! - bíztattam.

- De... ígérd meg! Nem fog megváltozni rólam a véleményed, bármit is mondok... - nézett a szemembe bűnbánóan.

- Mit tettél? Miért mondta azt a bátyád, hogy megölted az anyukátokat?

- Tudod...mindig is zűrős voltam. Mindig rossz társaságba kerültem. - kezdte. - Egyszer...pár haverommal sétáltunk az utcán és verekedésbe keveredtünk néhány fennhéjázó alakkal. Az egyik haverjukat annyira kiütöttem, hogy kórházba kellett vinni. Utána való nap, megfenyegettek, amit először nem vettem komolyan. Csak akkor esett le, hogy komolyan beszéltek, mikor megláttam az anyámat az előszoba közepén, halálra verve. - az emlékek hatására SeungYub könnyei eleredtek, amit szégyellt is. Ezért mellé ültem és átöleltem, de ő csak zokogott tovább.

- Nem a te hibád volt. - csitítgattam, bár úgy gondoltam tényleg tehet róla valamilyen szinten, de...nem Ő ölte meg az anyját.

- De. Ha nem is közvetlenül, de miattam halt meg.

- És a bátyád nem állt melléd, mi?

- Ő engem okol, amint hallhattad. - bújt oda hozzám. Melegség töltötte be a szívemet, mindenáron meg akartam vigasztalni, hiszen senki más nem lett volna képes erre. Nem volt senkije. - És megesküdött nekem...hogy bosszút áll valahogyan rajtam és azon a bagázson. Ezért, kérlek... - nézett fel rám könnyes tekintettel.

- Kerüld el! Félek, hogy te leszel a célpont.

- Én? - csodálkoztam. - Miért zaklatna engem emiatt? Semmi közöm hozzá! - Na jó, most már tényleg kezdtem betojni.

- Tudja, hogy kedvellek. - suttogta. - Ma nyílván valóvá tettem számára, ami nagy hiba volt...így utólag belegondolva. - Kérlek...ne engedd magadhoz közel, Ő...nem jó.

- Hogy utálhatjátok egymást ennyire? - kérdeztem.

- Megvan az okunk. Épp ezért...nem akarlak téged belekeverni ebbe. Megígéred?

- Khm...meg. - De...gondolod, hogy a bátyád erőszakhoz is merne folyamodni? - nyeltem egy nagyot.

- Simán. - felelte rögtön. - Azokat a pasasokat is úgy megveretette, hogy egy hónapig alig tudtak felkelni a börtönbe. Igazság szerint...SeungMin is odakerült volna, ha nem lett volna egy pénzes barátja, aki kiszabadította. Azután jöttem el ide. Amerikában születtem és ott is nőttem fel.

- Ez...elég sok így egyszerre.

- Tudom. Sajnálom, hogy belekeveredtél. - bújt oda ismét hozzám.

- Baekhyun-ah, az nem az a csaj, akivel találkozgatsz? - a vér megfagyott bennem, amint meghallottam az egyik Kilences hangját.

- D...de... - mikor felnéztem, Baekhyun és még hárman ott álltak és minket bámultak tátott szájjal, ahogy egymást öleljük. SeungYub felnézett és rögtön elengedett, majd elfordult a másik irányba, letörölni a könnyeit.

- Baekhyun-ssi... - álltam fel.

- Ya!! Mi akar ez lenni? - kiáltott ránk Kai.

- Hogy mersz mással ölelkezni, miközben az egyik Kilencessel randizol? - kérdezte Sehun, legalábbis azt hiszem így hívták.

- Ez... - kezdtem a magyarázkodást, de Baekhyun nem hallgatta végig, fogta magát és dühösen elsétált, a többi srácot otthagyva velünk.

- Ugye tudod, hogy most nagyon pipa?! - kuncogott Kai.

- Kuss! - rivalltam rá, majd SeungYub felé fordultam. - Ne haragudj, most...el kell mennem.

- Mit akarsz attól a sznob gyerektől?

- Mit mondtál, te rocker gec... - indult el felénk Kai.

- Álljatok le! - ordítottam fel. - Sunbae? Kérlek...menj el. Vigyázz hazafelé. Majd hívlak! - nyomtam egy gyors puszit az arcára, ami igencsak meglepte, de nem izgatott. Most Baekhyun után kellett mennem. A Kilenceket lehagyva, követni kezdtem a fehérdzsekis srácot, akire azt hittem, hogy Baekhyun, de végül is kiderült, hogy nem Ő.

- A francba, elvesztettem! - mérgelődtem, mikor véletlen megpillantottam Baekhyun-t a buszmegállóban ülve, lehajtott fejjel. Gyorsan odaszaladtam és leültem mellé, mire meg is ijedt egy kicsit.

- Baekhyun-ssi. - motyogtam.

- Hagyj békén! - állt fel.

- Most mi a bajod? - követtem.

- Ide figyelj! - torpant meg, így véletlen belé is ütköztem. - Én egy Kilences vagyok. - emelte fel a hangját. - Nekem olyanokkal kéne lógnom, mint Kim Hee Jin-ssi vagy a hozzá hasonló gazdag, csinos lányokkal kéne randiznom, és fogalmam sincsen, hogy miért teperek utánad, hiszen nyílván való, hogy te csak jótékonykodásból lógsz velem, vagy mert muszáj, hogy ne közösítsenek ki. De mondok én valamit...

- Várjál! - gurultam be. - Azt mondod, hogy össze tehetem a két kezemet és hálás lehetek, hogy velem barátkozol és nem szarsz le, úgy mint a többi nagymenő?

- Igen. - vágta rá. - Vagyis...

- Hát tudod mit? Lógjál csak nyugodtan azokkal a lányokkal, azt hiszed engem érdekel?! - akadtam ki teljesen. Miért ilyen nehéz a pasikkal?

- Eun Yoo-ssi! - kapott utánam, majd erőteljesen magához rántott és megölelt. Először próbáltam küzdeni ellene, semmi kedvem nem volt most a mellkasán pihentetni a fejem, de végül feladtam a küzdelmet, Ő erősebbnek bizonyult. - Sajnálom. Én csak... nagyon rosszul esett, hogy vele láttalak, ölelkezni... - vallotta be, majd arcát a nyakamba temetve, hangosan szuszogott, hogy lenyugodjon.

- Sunbae a barátom. - suttogtam. - Ha ezt nem vagy képes elfogadni, akkor...

- De ugye tudod, hogy Ő nem csak a barátjának tekint?!

- Mi? - engedett el.

- Eun Yoo-ah...nem lehetsz ennyire vak. - mosolygott Baekhyun.

Vajon most miről beszél???....