17.

17. fejezet

Valami késztetést éreztem, így nem tudtam visszamenni a partra. Helyette sunyin megbújtam a nyitott ajtó mellett és hallgatóztam. Nem volt szép tőlem, tudom, de...úgy éreztem nekem ott kell maradnom. 

- Ugye tudod, hogy miről szeretnék beszélni....? - kezdte komolyan Kris.

- Arról, hogy takarodjunk el mind a ketten? - vágott vissza ingerülten Yong Hye. Kris hangosan fújtatott egyet, majd megfogta a barátnőm kezét, amin mind a ketten meglepődtünk.

- Sajnálom. Nem szabadott volna így kiszúrnom veled, anno. Bocsáss meg! - kérlelte lágyan.

- Tessék? - ocsúdott fel Yong Hye.

- Nem szeretnéd újrakezdeni?

- Ez...ez most komoly? - hitetlenkedett.

- Nem muszáj, ha nem...

- Nem! Oké... Mármint ...miért? - lépett közelebb a magas fiúhoz.

- Csak szeretném újrakezdeni! Mondanom kell okot? - vált ismét szigorúvá Kris.

Nekem ez az egész nagyon gyanús....

Yong Hye megrázta a fejét, majd mosolyogva átölelte Krist. A fiú arckifejezése viszont nem enyhült meg, ugyanolyan mogorva maradt, mint volt, pedig épp most kért meg egy lányt, hogy legyen a barátnője.

- Viszont...lenne egy feltételem... - engedte el a fiú.

- Mi?

- Segíts eltűntetni Choi Eun Yoo-ssit Baekhyun mellől. - bökte ki határozottan.

- Tessék? - döbbentünk meg egyszerre a barátnőmmel. 

Miért akarja ezt Kris? Mi haszna származik neki abból, ha elhesseget Baekhyun mellől? Mi folyik itt?

- Miért akarod ezt? - kérdezte Yong Hye.

- Ő nem a mi világunkba való. Amióta megismerkedett Eun Yoo-ssival, azóta csak róla beszél és rossz hatással van rá. Nem törődik a kötelességeivel és...Eun Yoo-ssi egyszerűen...nem hozzá való. Ezt nem csak én mondom, hanem a többiek is. Ez az egy kérésem lenne. Megteszed, hogy segítesz? - simogatta meg Yong Hye arcát.

Te szemét!!!! - majdnem nekiindultam, mikor rájöttem, hogy kuss-ban kell maradnom. 

Aztán valami olyan dolog történt, amire nem számítottam, olyan mintha fejbe vágtak volna egy hatalmas serpenyővel. Yong Hye elmosolyodott és miközben bólintott Kris nyakába ugrott.

- Segítek! - felelte vidáman.

Ezt nem hiszem el!!!!!!!! - ámuldoztam. Noona!!!!! Hogy teheti ezt? - egy könnycsepp gördült le az arcomon, de durván le is töröltem, majd gyorsan elrohantam a part irányába.

- Oké.... - fújtattam hisztérikusan. - Nem adhatom jelét annak, hogy hallottam miről beszéltek. Álcáznom kell magam! Ha megtudja noona, hogy hallottam akkor már nyíltan fog cselekedni és akkor viszont búcsút mondhatok Baekhyunnak.

- Hát itt vagy Eun Yoo-ssi! - ugrott rá a hátamra Baekhyun. Olyan gyorsan próbáltam eltűntetni a könnyeimet, de csak azért is szemet szúrt neki. - Mi történt? - fordított maga felé. Arca aggódó volt, mégis...a szokásos csillogás ott fénylett a szemében, csak néztem gyönyörű arcát, szép, hosszú ujjait, amint letörli a maradék könnycseppet nedves arcomról és azon kezdtem el gondolkodni....talán mégis abba kéne ezt hagyni. Ő teljesen már világban él, játékos, ragadnak rá a csajok....miért éppen engem akar? Ha tényleg... beleszeretek, akkor szinte száz százalék, hogy nagyot fogok koppanni. 

- Velem van a baj? - szomorodott el, mint egy kisgyerek. Kénytelen voltam elmosolyodni, mert olyan édes volt.

- Nehm... - legyintettem, de azok a fránya könnyek csak azért is kibuktak, ismét.

Baekhyun nem szólt semmit, csak felemelte a fejét és karjait körém fonta, állát pedig a fejemen pihentetve ölelt magához. Olyan jól esett a támogatása, az illata kellemes volt, finom, mellkasa pedig megnyugvást sugallat, így pár perc múlva abba is hagytam a sírást.

- Gyere velem! - engedett el hirtelen, majd vigyorogva maga után kezdett el húzni.

A nyaraló melletti kőkerítés elé állított.

- Maradj itt, egy pillanat és jövök! - mondta izgatottan.

- Már le is telt. - cukkoltam, de bólintottam egyet.

Egy perc múlva már vissza is tért, majd megállt velem szemben és kölyökképével fürkészni kezdte az arcomat, úgy hogy nevetnem kellett.

- Mi? Mi az?

- Adni akarok neked valamit... - húzta a száját, de tisztán láttam rajta, hogy izgatott.

- Ah... - csak ennyi jött ki a torkomon, mikor megpillantottam a nyakláncot ami két ujján lógott. A medál két hangjegyből állt, mind a kettő ezüst volt és csak úgy csillogtak. - Én...

- Nézd... - mutatta meg jobban a medált. - Dance & Sing 4ever. - Te vagy a tánc és én az ének... gondolkodtam azon, hogy mit írassak rá, és ez volt az első gondolatom rólad. Nagyon tehetséges táncosnak tartalak. - pirult el. Istenem!!!! Hogy lehet valaki ennyire édes? - Viszont én jobb énekes vagyok! - vigyorgott pajkosan.

- Cöh....öntelt... - fintorogtam, de igazából mosolyogtam.

- Feltehetem? - kérdezte félénken.

- Ahha. - fordítottam hátat neki, majd felemeltem hosszú hajam és vártam, míg bekapcsolja a láncot. Mikor készen lett, maga felé fordított és elégedetten bólintott egyet.

- Tökéletes. Illik hozzád! - két tenyere még mindig a vállamon pihent, és mikor feleszmélt, gyorsan elkapta onnan. Vajon most miért lett ennyire tartózkodó?

- Nagyon köszönöm. Nem kellett volna... - néztem meg a medálokat ismét.

- Szívesen, és de....kellett. - mosolygott. - Akartam. Valami olyat, ami rám emlékeztet.

Mind a ketten szótlanul támaszkodtunk a kőkerítésnek, több percen keresztül nem szóltunk egymáshoz, így kissé kínos volt már a csend. Végül úgy döntöttem, hogy be kéne mennünk, mert már kezdett hűvös lenni.

- Szerintem menjünk be. - rugaszkodtam el a kerítéstől, majd még mielőtt bementem, megálltam Baekhyun előtt és egy ideig néztem szép, barna szemeibe. Ő meglepetten nézett rám, hogy most mégis min jár az eszem.

Végül közelebb léptem hozzá és már épp nyomtam volna egy cuppanós puszit az arcára, de ő elmozdította a fejét, így nem az arcára, hanem....ajjajjj!!!!

Puha, édes ajkai birtokba vették az enyémeket, úgy hogy hirtelen azt sem tudtam hol vagyok.